18 ok, amiért az anyák gyűlölhetik csecsemőjüket

18 ok, amiért az anya gyűlölheti csecsemőjét

Donald Winnicott elismert brit pszichoanalitikus szerint a szeretet mellett a gyűlölet is természetes része a korai anya-gyermek kapcsolatoknak.

Winnicott brit gyermekorvost, pszichoanalitikust a mai napig az egyik legnagyobb hatású gyermekekkel foglalkozó szakembernek tekintik a pszichológusok.
13 könyvéből magyarul is megjelent 6, és olyan fontos fogalmak fűződnek a nevéhez, mint az átmeneti tárgy, az elég jó anya, a potenciális tér, vagy a hamis szelf. Gyermekorvosi praxisából kifolyólag számtalan kisebb-nagyobb gyermeket kezelt, csecsemőktől a serdülőkig, és természetszerűleg rajtuk keresztül szüleiket is; ezen hatalmas gyakorlati tapasztalatra építve alakította ki elképzeléseit.

Szeretet és gyűlölet

Az anyák ösztönösen elég jók és elég jó környezetet biztosítanak, szeretettel és gondoskodással veszik körül babájukat, alkalmazkodnak hozzá, képesek empatikusan válaszolni igényeire, vagy épp oroszlánként védik a bajban. Winnicott ugyanakkor úgy vélte, hogy a gyűlölet is ugyanannyira természetes része ezeknek a korai kapcsolatoknak, mint a szeretet.

Társadalmunkban az sem egy elfogadott dolog, hogy a babák gyűlölhetik anyjukat, az anyák gyermekük iránt érzett gyűlöletét pedig még ettől is komolyabb tabu övezi. Az anyai gondoskodás idealizálása megnehezíti a helyzet negatív érzelmeinek felfedezését, pedig ez a valóság természetes része, amelynek tudatossá tétele az anyák és gyermekük számára is hasznos.

Winnicott pozitív szerepet tulajdonít a baba korai agresszív késztetéseinek. Amikor az anya túléli ezeket az agresszív késztetéseket, akkor a baba megtapasztalja, hogy az anyja valóságos – nem elpusztítható, a fantáziájától független személy. Ilyenkor a fantázia fantázia marad, nem jár tényleges pusztítással, és ez biztonságot ad a babának és fejlődő világának.

Amennyire a baba destruktív késztetéseinek elismerése fontos, ugyanennyire lényeges, hogy a mama agresszív vagy gyűlöletteli érzései is legyenek elfogadva, természetesen ezen érzések kiélése, megcselekvése nélkül. A negatív érzések felismerése, és megnevezése – önmagának, vagy egy biztonságos kapcsolatban egy másik felnőttnek – segít abban, hogy az anya ne élje ki ezeket, azaz ne fejezze ki a gyereknek, ne kezdje el bántani akár saját magát akár a gyermeket.

A baba teljes testével, minden erejével szereti anyját, követeli igényeinek kielégítését, és ez a primitív, kegyetlen szeretet váltja ki az anya gyűlöletét. Amennyiben a baba szörnyűnek tűnő tulajdonságai, követelései, könyörtelen tettei, anyja kíméletlen használata nincsenek elismerve, Winnicott szerint az utána következő szeretet sem lesz valódi. Winnicott ezt „elég jó gyűlölet„-nek hívta: normál fejlődéséhez a gyereknek ugyanúgy meg kell tanulnia gyűlölnie, mint szeretni. Ha képes anyja gyűlöletét megtapasztalni oly módon, hogy az számára nem ártalmas (objektív), akkor ezt a tapasztalatot képes lesz beépíteni saját fejlődésébe, és ezek után azt is el tudja hinni, hogy anyja szereti. Melanie Klein elképzelésével ellentétben tehát nem a csecsemő destrukciója áll a fejlődés középpontjában, hanem először az anya gyűlöli a gyereket.

Minél inkább tudatában van az anya ennek a gyűlöletnek, annál nagyobb a valószínűsége, hogy meg tudja szelidíteni, képes tartalmazni, és nem kell kiélnie, azaz bántani akár magát, akár a csecsemőt.

Ami a baba szempontjából szeretet, az anya szempontjából saját fejlődése érdekében tett könyörtelen kizsákmányolásnak fogható fel. Természetesen nem torolhatja meg a gyerek cselekedeteit, és ehhez nagyon komoly önfeláldozásra és önkontrollra van szüksége. Az anya gyakorlatilag hagyja, hogy a gyerek használja őt a saját fejlődése érdekében.

18 jó ok, amiért az anyák gyűlölhetik csecsemőjüket

Winnicott az International Journal of PsychoAnalysis nevű újságban 1949-ben megjelent cikkében felsorol 18 okot, amely táptalaja lehet az anyák csecsemőjük iránt érzett gyűlöletének. A brit gyermekorvos és pszichoterapeuta szerint ez a fajta szenvedély ugyanolyan fontos, mint ellenkező előjelű társa.

  1. A baba nem az anya elméjének teremtménye, nem az ő elképzelései mentén valósult meg.
  2. A baba nem gyerekjáték.
  3. A baba nem varázsütésre, mágikus körülmények között keletkezett.
  4. A baba fenyegetést jelent testére nézve a várandósság és a szülés folyamán.
  5. A baba zavarja saját életét, érdeklődésének elmélyedését.
  6. Kisebb vagy nagyobb mértékben úgy gondolja, saját anyja akart unokát, így tulajdonképp kiengesztelésből szülte.
  7. A baba megsérti mellbimbóját a szopással, ami eleinte tulajdonképpen rágás.
  8. A baba kegyetlen, szolgaként, alattvalóként bánik vele.
  9. Bármi történjék is, a mamának mindaddig szeretnie kell a babát és minden salakanyagát, amíg csak a babának kétségei vannak önmagát illetően.
  10. A baba bántja, megharapja, megsérti testét, mellét – puszta szeretetből.
  11. A baba kiábrándul belőle.
  12. A baba izgatott szeretete addig tart, amíg nem kap enni – utána a mama eldobható, mint egy narancs héja.
  13. A babának először dominálnia kell: meg kell védeni őt a véletlenektől, az életet saját ritmusában kell megtapasztalnia, és mindehhez a mama folyamatos és alapos tanulására van szükség.
  14. A babának eleinte fogalma sincs arról, hogy az anyja mi mindent áldoz fel érte és nem veszi figyelembe gyűlöletét.
  15. A baba gyanakvó, visszautasítja táplálékát, anyját arra készteti hogy kételkedjen saját magában, de kiváló étvágya van mondjuk keresztanyjával.
  16. Egy szörnyűséges reggelt követően, amikor anya kiviszi sétálni, egy idegen rámosolyog a babára: „Hát nem édes?”
  17. Ha a baba az elején csalódik benne, tudja, hogy ennek örökké fogja inni a levét.
  18. A baba felizgatja és frusztrálja, ugyanakkor nem eheti meg és nem teheti magáévá.

Források