Rossz hírek közlése 6 lépésben

Rossz hírek közlése 6 lépésben

Baile és munkatársai kidolgoztak egy SPIKES nevű modellt, ami segít rossz hírek közlésekor magabiztosabban, ugyanakkor empatikusan kommunikálni. Azok az onkológusok, orvosok, orvostanhallgatók, akik alkalmazták a 6 lépéses modellt, megnövekedett magabiztosságról számoltak be, amikor a képzést követően rossz hírt közöltek betegekkel vagy hozzátartozókkal.

A legtöbb orvos embertelen és nehéz feladatnak véli a rossz hírek közlését, amit a felmérések szerint egy átlagos onkológus havi 5-20 alkalommal tesz meg. A komplex kommunikációs készségeket igénylő közlés egyik résztvevőnek sem könnyű, és komoly félreértésekhez vezethet, amennyiben félresiklik.

Rossz hírek

Rossz híreknek nevezzük azt az információt, ami komolyan és negatívan befolyásolja az egyént vagy jövőjét. Ugyanakkor a hír „rosszasága” a fogadótól, annak megértésétől, elvárásaitól is függ.

Rossz híreket egy átlagos onkológus több ezer alkalommal közöl karrierje során. Különösen stresszes lehet a hírek átadása, amikor a páciens fiatal, az orvos tapasztalatlan, vagy a sikeres kezelés kilátásai nem túl jók. A szorongás, a negatív hírekért érzett felelősség, a rossz megítéléstől való félelem ugyanakkor erős lehet a tapasztaltabb kollégák esetében is, főleg ha a páciens már eleve stresszesnek tűnik. Őszintének lenni, miközben élve hagyjuk a reményt, illetve megbirkózni a páciens érzéseivel nem könnyű feladatok.

Lássuk mit javasol ehhez Baile és munkatársai, az általuk kidolgozott SPIKES modell 6 lépésében!

Rossz hírek közlése

1.     Körülmények

Természetes, hogy a rossz hír hozója frusztrált, vagy szorong. Ugyanakkor fontos látni, hogy bár ez rendkívül szomorú hír lehet a páciensnek, lehetővé teszi a jövőről való gondolkodást és gondoskodást.

Ha megvan a diagnózis, ne késlekedjünk azt közölni a pácienssel – fölöslegesen várakoztatni és szorongásban tartani a pácienst legalább annyira gyötrő, mint tudni az igazságot. Rossz hírek közlése esetén az alkalmas helyszínről és időről való gondoskodás a kiindulópont. A hely legyen lehetőleg privát és csöndes – ha nem áll rendelkezésre külön szoba, próbáljunk meg legalább paravánról gondoskodni. Ha a beteg szükségesnek érzi, 1-2 hozzátartozó jelen lehet. A beszélgetés történjen ülve, tartva a szemkontaktust. Figyeljünk arra, hogy a rendelkezésre álló idő alatt ne zavarjanak meg minket.

2.     Páciens információinak feltérképezése

Mielőtt bármit is mondunk, tájékozódjunk! Nyílt kérdésekkel térképezzük fel, mit tud a beteg saját helyzetéről. Például: „Hogyan érzi magát?” „Mit tud az állapotáról?” Elmondhatjuk, hogy számunkra ez nagyon fontos információ, mert saját magát, testét ő ismeri a legjobban, ő éli át ezt a helyzetet. „Miért végeztük Ön szerint az MRI vizsgálatot?” „Van-e valami változás az utóbbi időben a panaszaiban?” Ilyenkor kiderülhet a tagadás a betegséggel, vagy nem realisztikus elvárások a kezeléssel kapcsolatban.

3.     Hozzájárulás kérése – mit szeretne tudni?

Jóllehet a páciensek többsége szeretné tudni, hogy milyen az állapota, mi a diagnózis, prognózis, sokan mások ugyanakkor nem. Ezt feltétlenül tisztázzuk! Ha az orvos a beteg szájából hallja, hogy tudni szeretné, milyen a helyzete, az ő szorongása is csökken. Ezt a lépést akár a vizsgálat kiírásakor is feltehetjük. Így hangozhat ez a rész például: „Mit szeretne, hogyan számoljak be az eredményekről? Minden információt adjak át, vagy inkább csak a lényeget, és inkább a kezelési tervről beszéljünk?” Ha a páciens nem akarja tudni a részleteket, ajánljunk fel későbbi konzultációs lehetőséget, vagy hogy beszélünk egy hozzátartozóval.

4.     Információ átadás

A rossz hírek közlése előtt segít a páciensnek, ha tudatjuk vele, hogy most rossz hír fog következni: egyrészt csökkenti a sokkot, másrészt segít az információ feldolgozásában. Ilyen kifejezések lehetnek hasznosak, hogy „Sajnos rossz híreket kell közölnöm Önnel.” vagy „Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, …”

Amikor magát a hírt közöljük, kerüljük a szakzsargont (metasztázis helyett terjed, biopszia helyett mintavétel), a túlzásokat (ez egy nagyon csúnya fajta rák, és ha nem kap most azonnal kezelést, meg fog halni).

Az információt kis adagokban adjuk át, és mindegyik infócsomag között bizonyosodjunk meg róla, hogy a páciens megértette, amit mondtunk. Nyissunk egy olyan mondattal, ami azt közvetíti: rossz hírt fogunk közölni.

  1. „Sajnos az eredmények nem olyan jók, mint amire számítottunk.” Itt némi csend következik, várjunk.
  2. „Sajnos a szövettan daganatos betegséget mutat.” Szünetet tartunk, figyeljük a beteg reakcióját. Ha figyel, haladhatunk tovább. Ha mondanivalója van, vagy magába roskad, akkor ezek információs blokkot jelentenek, és a beteg nem fogadóképes a új információra ebben a pillanatban. Hallgassuk meg, vagy várjunk egy kicsit.
  3. „Sajnos ez a daganat rosszindulatú.” Ismét szünetet tartunk, és figyeljük a beteg reakcióját. Hagyjuk a beteget kérdezni, esetleg biztassuk a kérdésekre, vonjuk be a beszélgetésbe!

Ha a prognózis nem is túl biztató, kerüljük az ehhez hasonló kijelentéseket: „Sajnos semmi mást nem tehetünk.” A páceinseknek igen fontos célja lehet a fájdalomkontroll, vagy a tünetek enyhítése is.

5.     Érzelmek kezelése

A páciensek érzelmi válasza a rossz hírre a hitetlenkedéstől, a dühön és a síráson keresztül a sokkig nagyon széles skálán terjedhet. Ebben a helyzetben az empatikus válasz nagyon fontossá válik.

  • Az orvos először is térképezze fel, milyen érzelmeket vél felfedezni a betegen.
  • Következő lépésben mondja ki, nevezze meg ezeket az érzelmeket.
  • Végül az érzelmeket kösse össze a kiváltó okkal: milyen szükséglet, milyen ok miatt keletkezhetett a betegben ez az érzelem.

Orvos: Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, ugyanakkor úgy tűnik, hogy a röntgen alapján a kemoterápia nem működik. A tumor növekedett.

Beteg: Nagyon féltem ettől. (sír)

Orvos: (közelebb húzódik, papírzsebkendőt kínál, hallgat). Nagyon elkeseríti a dolog, mert jobb hírre számított. Tudom, hogy mást szeretett volna hallani. Bárcsak jobb hírrel szolgálhatnék.

Néhány további példamondat:

  • Érzések + szükségletek visszatükrözése | Látom, mennyire elkeseríti. Gondolom, hogy nem erre számított.
  • Érzések + szükségletek visszatükrözése | Sajnálom, hogy ezt az eredményt kaptuk. Szeretett volna megnyugtatóbb híreket hallani.
  • Érzések + szükségletek visszatükrözése | Elhiszem, hogy ez nagyon nyugtalanító és felzaklató. Szeretne sokáig és egészségesen élni.
  • Én-közlés | Én is jobb eredményeket vártam.
  • Validálás | Mások is így reagálnának.
  • Támogatás | Igyekszem mindent megtenni ebben a helyzetben, hogy segítsek magának.

A beszélgetést, az érzelmek kifejezését kérdésekkel is segíthetjük: „Megkérdezhetem, mire gondol, mit érez most?”,  „Amikor a panaszait észlelte, gondolt arra, hogy ilyen betegség is lehet ezek hátterében?”

Mindaddig, míg az érzelem nincs elfogadva, nehéz lesz továbbhaladni, úgyhogy ez a lépés igen fontos, adjunk neki időt. Az érzelmek elfogadása, megnevezése, és a szükségletekkel való összekötése lesz az az eszköz, amivel a legkomolyabb pszichológiai támogatást nyújthatjuk a betegnek.

6.     Stratégia kialakítása

Azok a páciensek, akiknek van tervük a jövőre nézve, sokkal kevesebb szorongást és bizonytalanságot élnek meg. Ugyanakkor mielőtt nekilátunk a tisztázásnak, kérdezzük meg, hogy ez egy alkalmas időpont-e ennek átbeszélésére.

Ha vannak kezelési opciók, mondjuk el őket, hiszen a beteg bevonása a döntésben azt érzékelteti számára, hogy az orvos fontosnak tartja az ő szükségleteit.

Kérjük meg a beteget, gondolja végig, ki azok a személyek, akikre számíthat ebben a helyzetben, és ki miben lehet a segítségére! Hívjuk fel a figyelmét a civil (ha vannak) és a szakmai (pl. onkológiai munkacsoporton belüli támogató nővér) lehetőségekre! Javasoljunk honlapokat olvasásra!

A beszélgetés végén ellenőrizzük, mennyit értett meg a páciens a beszélgetésből. „Volt-e valami, ami esetleg kevésbé volt érthető az Ön számára?”, „Mi volt Önnek a legfontosabb a mostani beszélgetésből?” A beteget mindig úgy engedjük el, hogy a következő beszélgetés időpontját egyeztetjük.

Források és olvasnivalók